Kulcsszavak

Fondjegyzék: MKI-C-I-225



  • MKI-C-I-225

  • Cím
    Bogyay Tamás művészettörténész hagyatéka
  • Mennyiség / Proveniencia / Dokumentumtípusok, évkör
    Leltározatlan. 6 köteg, 8 doboz
    Wehli Tündétől, 1994 u.
    Tanulmányok, jegyzetek, levelezés, iratanyagok
  • Leírás
    Bogyay Tamás (1909-1994) művészettörténész, az Eötvös Kollégium tagjaként végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1932-ben védte meg diplomamunkáját művészettörténet szakon, és kapta meg francia-magyar nyelvtanári diplomáját. Később Berlinben a Collegium Hungaricum, Rómában a Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasa volt. 1935 és 1940 között a zalaegerszegi királyi tanfelügyelőségen dolgozott, majd 1940-től 1945-ig a Vallás- és Közoktatási Minisztérium tisztviselője volt. Feleségével 1945 elején a budapesti Szépművészeti Múzeum műtárgyszállítmányának egyik kísérőjeként került Bajorországba. 1952-től Münchenben élt, és Kőszegi Ákos néven 1952 és 1974 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. 1962-ben a Müncheni Magyar Intézet egyik alapítója, és első igazgatója lett. A magyar művészettörténészekkel és barátokkal végig tartotta a kapcsolatot, végül először 1985-ben tudott Magyarországra látogatni az MTA Művészettörténeti Kutató csoport meghívására. 1990-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatta.
    Főleg a középkorral, középkori művészettel, a Szent Korona művészettörténeti és tudománytörténeti vonatkozásával foglalkozott, valamint zalai munkája során a megye és környékének középkori építészeti emlékeivel, így például a jáki templommal is.
    A fondban Bogyay Tamás középkorral foglalkozó kutatásainak, valamint az 1945-ös műtárgyszállítmánynak az anyaga található.
    Dobozokba rendezve jegyzet, levelezés, cédulák, tanulmányok, folyóiratok, kutatási anyag, vonatkozó sajtóanyag, aprónyomtatványok találhatók az alábbi témákban. Ják-Bamberg (levelezés Peter Diemerrel, Szentesi Edit és Mezey Alice tanulmánya, Bogyay Tamás írása: Ják és Bamberg témában, rajzok építészeti részletekről), Esztergom (levelezés a prímási levéltárral, Beke Margittal), „Sacra Corona” (levelezés Ursula Victoria Bosch-sal, különlenyomat Bogyay Tamástól a témában, levelezés Saáry Éva, Svájcban élő geológus-utazó-művésszel), Domonkosfa-Zalaháshágy és Bántornya (fotók, utóbbinak a falfestményeiről), valamint „Hungarica in exteris” (magyar vonatkozású emlékek külföldön, pl. Nagy Lajost ábrázoló üvegablak Bázelban, Szent Jakab zarándokok és útvonalak Franciaországban és Európában, Hungarica Németországban, levelezés Hugo Schnellel, Csatkai Endrével).
    A bántornyai kutatáshoz még további kézzel írt levelezés 1936-1986 között (Várdy S. Bélával és Bernáth Máriával), cédulák, jegyzetek, rajzok, tanulmányok, képeslapok Trecento falfestményekről, Bogyay cikkei, gépiratai a témában, valamint Zala megye története, a Buzád-Hahót (Bánffy) családról anyag, genealógia.
    A jáki kutatáshoz még tanulmányok németül gépiratban, valamint levelezés Ják kapcsán: Szovák Kornéllal, Szentesi Edittel és Mezey Alice-val 1992-ben. Bogyay saját tanulmánya a jáki templom és a bambergi székesegyház kapcsán gépiratban, alaprajzzal, fotókkal. A bambergi dómhoz és Ekbert alakjához kötődő kutatások, jegyzetek, mások tanulmányai, alap- és metszetrajzok, fotók. Kőfaragó jelek, ehhez kutatási anyag, tanulmányok, jegyzetek, saját kezű rajzokkal, és alaprajzzal. A normann invázió, díszítőminták terjedése, hasonlósága Ják-Bamberghez, tanulmányok másoktól. Bamberg kutatással kapcsolatos levelezés németországi archívumokkal.
    Bogyay Szent Korona kutatásának anyaga, jegyzetek, tanulmányok másolata, sajtóban megjelent anyagok fénymásolata magyarul és angolul, a Szent Korona visszaadásának sajtóanyaga, levelezés Ruffy Péterrel (Magyar Nemzetben megjelent cikk kapcsán), hivatalos beszámoló a hazakerülésről, lektori vélemény Váralljai Csocsán Jenő munkájáról a témában (1993).


    Zalavárral kapcsolatos kutatás, tanulmányok, levelezés Cs. Sós Ágnes és prof. Joachim Werner közöttt (1990-es évek), alaprajzok, kézi rajzok, ásatási felmérés rajzok, fotók, Szent István szarkofágról szóló kutatás is.
    Vegyes kutatások, írások a turini lepel, a Pray-kódex kapcsán, levelezés Corvinus Mátyás kutatáshoz Peter Diemerrel. Levelezés a schallaburgi kiállítás kapcsán Mátyásról, a magyarországi reneszánszról, (1982), összefoglaló róla németül. Deér József nekrológja magyarul és németül. Jegyzetek Konrad Hecht gótikus építőművészetről szóló könyvéből. Reagálás Marosi Ernő kritikáira Ják kapcsán, Bogyay saját tanulmányainak különlenyomata, könyvismertetése a Magyarországi művészet története című könyvről. Bogyay életrajzi anyaga, bibliográfia, levelezés munkái kiadása kapcsán, TV interjú (MTV) vele 1988-ban a Szent István évforduló kapcsán, beszélgetőtársa Marosi Ernő, az interjú szövege gépelve (megjelent AH 1994/2). 1992-ben előadást tart az ELTÉ-n, ehhez kapcsolódó levelezés Prokopp Máriával és Kelényi Györggyel. Iratok a Bogyay-hagyatékkal kapcsolatban.
    Restitúcióval kapcsolatos iratok, jegyzetek, műtárgyak, illetve náci német kézre került gyűjtemények listái (Herzog Mór Lipót, Weiss Alfons, Hatvany Józsefné), jegyzőkönyvek, egyéb iratok, beszámolók Bogyaytól, és 1944-ből Csánky Dénesről és fiáról, Csánky Miklósról. Bogyay Szentgotthárdra való kirendelésének iratai, valamint későbbi levelezés Domán Andreával, Németországban, a világháború után, az oda szállított műtárgyak kapcsán, illetve német nyelvű bírósági iratok és levelezés 1962-1972 között.
    Lista a műalkotásokról, melyeket a náci németek elvittek Magyarországról 59 magángyűjteményből és a királyi palota kormányzói szobájából. Magyar múzeumokból eltávolított műtárgyak jegyzékei, illetve kapcsolódó levelezések: Szépművészeti Múzeum (festmény, szobor, grafika, iparművészeti tárgyak, angol és német nyelvű lista), nyíregyházi Jósa András Múzeum, keszthelyi Festetics levéltár középkori oklevelei, könyvtár ritkaságai. A reifingi leltár anyaga, 1945. június 13-i dátummal, ahol a Münchenbe szállított anyagot azt megelőzően tárolták. A müncheni Central Art Collecting Point (CACP) alapleltára, a Szentgotthárdról való elszállításra kijelölt, de hátrahagyott műkincsek leltára. Jegyzékek és levelek a Szépművészeti Múzeum anyagának 1944-1948 közötti történetéhez. Bogyay Tamás levelezése időrendben, hivatalos iratok, jegyzőkönyvek, újságkivágatok stb. a műtárgyak németországi útjával és visszaszolgáltatásával kapcsolatosan. Bogyay feljegyzése a magyar műkincsszállítmánnyal kapcsolatban, Szépművészeti Múzeum épületének állapota 1945-47 között, Csánky Dénes leírása, jellemrajza, illetve levelezés Wolfgang Lotz-cal és Edgar Breitenbach-hal 1946-ban, és Stephen Balogh-gal. Bogyay jegyzetfüzeteiben kézírással: történtek leírása, ládák tartalma, tanulmány erről (kéz- és gépirat).
    Hahn Sándor magángyűjteményével kapcsolatos levelezés 1989-ben, amelybe a Villa I Tatti egyik igazgatója, Craig Hugh Smyth, valamint Willibald Sauerlander is köthető a CACP-on való munkájuk miatt.
    Az elrabolt műtárgyak kapcsán levelezés Mojzer Miklóssal, Mravik Lászlóval a Herzog-gyűjtemény és annak visszaszerzése kapcsán (1992). Bogyay levelezése Weiss Alfons-zal, Pierre Champetier-vel és dr. Birkmeyerrel (bajor archívum) a Weiss-gyűjtemény kapcsán az 1940-es években, hirdetés a Die Weltkunst 1950/19 számában a gyűjteményről.
  • Feldolgozó
    Havasi Krisztina, Rózsavölgyi Andrea