Kulcsszavak

Fondjegyzék: MKI-C-I-214



  • MKI-C-I-214

  • Cím
    Mezei Ottó művészettörténész hagyatéka
  • Mennyiség / Proveniencia / Dokumentumtípusok, évkör
    Leltározatlan.
    290 dosszié, 1 doboz, 67 boríték, 17 iratgyűjtő, + könyvek + 738 cédula
    Ajándék, 2008
    Levelek, katalógusok, kéziratok, jegyzetek, cédulák, fotók
  • Leírás
    Mezei Ottó (1925-2004) művészettörténész, a Képzőművészek Batthyány Körének volt tagja. 1944-ben beiratkozott a mai BME Építészmérnöki Osztályára, de abbahagyta. 1947-ben a mai ELTE magyar-francia szakára iratkozott be, tanári oklevelét 1952-ben kapta meg, majd pedagógusként dolgozott. 1960-ban beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakára, levelező tagozaton. Oklevelét 1971-ben kapta meg. 1975-ben szerzett egyetemi doktori fokozatot, 1968-tól 1974-ig a Magyar Iparművészeti Főiskolán oktatott 20. századi művészetet, majd 1971-től tudományos főmunkatárs Pogány Frigyes mellett. 1975-1979 között a Magyar Nemzeti Galéria Mai Magyar Osztályának tudományos főmunkatársa. 1979-től 1986-os nyugdíjazásáig a Népművelési Intézet Művészeti-, majd Vizuális Osztályának főmunkatársa. Tanulmányutakat tett Franciaországban: az École du Louvre nyári kurzus (1962), francia állami ösztöndíj (1966), Sorbonne (Louis Kessler „Cours de Civilisation Française” előadássorozata, 1967), tanulmányút (1992). Kutatási területe a 20. századi magyar és egyetemes művészet és ezek összefüggései, különösen a Bauhaus, Csontváry, az avantgárd művészete, és a 20. század második felének egyes magyar művészei, mint Kepes György, Victor Vasarely, valamint a művész- és tervezőoktatás, és a művésztelepi mozgalom. Számos tanulmány, könyv, kiállítási katalógus írója.
    A fond anyaga Mezei Ottó kutatásaihoz és ezek témáihoz kapcsolódik.
    A cédulakatalógus 738 témája főként a 20. századi magyar és külföldi művészcsoportok, művészek, kiállítások, iskolák/tanodák, művészeti korszakok, intézmények, múzeumok, könyvek, építészek, folyóiratok, művészeti irányzatok, bibliográfiák, műgyűjtés, művészeti ágak, városok, vallás, Mezei Ottó saját írásai, évszámok, konferenciák stb.
    A katalógusok között vannak leporellók, művészekről albumok, időszakos, állandó kiállítások vezetői főként magyar kortárs művészeti témában illetve kortárs művészektől, minden művészeti ágban. Ezekhez kapcsolódóan kiállítási meghívók, fotók, egyéb anyagok. Továbbá vegyes tematikájú kéziratok, kiállítás megnyitó szövegek, fotók, cikkek, művészekről, életművekről írások, recenziók, kritikák, kutatásokhoz anyaggyűjtés, meghívók, aprónyomtatványok, mások írásai, tanulmányai fénymásolatban, különlenyomatok, levelek.
    Galimberti Sándor és Dénes Valéria kutatás kapcsán levelezőpartnerei: Baktay Kornél, Mendöl Zsuzsa, Együd Árpád, Gegesi Kiss Pál, Hárs Éva, Szita László, Miklós Pál, Géger Melinda stb.
    Nemes Lampérth József kutatás kapcsán levelezőpartnerei: Gálos Éva, Tolnay Károly, Hajós Géza, Sáfár Gyula, Rideg Gábor, számos intézmény külföldön és Magyarországon, P.M. Doran, Cserta Béla, Bernáth Csaba, Román János, Ittzés Gábor, Ortutay András, Xantus Zoltán, Kopcsányi Miklós, Antal Evelyn, Kepes György, Bökönyi Hilda, Mendöl Zsuzsa, Gegesi Kiss Pál stb.
    Csontváry Kosztka Tivadar kutatás kapcsán levelezőpartnerei: Mendöl Zsuzsa, Gegesi Kiss Pál, Molnár Imre, Martincsek László, intézmények, Legéndi Gábor, Tüba Iván, Jászai Géza, Kolozsváry Károly, Siklós Margit, Aradi Nóra, Andrási Gábor, Radnóti Sándor, Nemcsics Antal stb.
    Bauhaus (és CIAM, KURI, Molnár Farkas, Moholy-Nagy László, Forbát Alfréd, Kepes, Gropius) kutatásai kapcsán levelezőpartnerei: Major Máté, Cserta Béla, Bodri Ferenc, Mendöl Zsuzsa, Miklós Pál, Kárász Judit, Hans-Peter Schulz, Kurt Schmidt, Báthory György, P. Majsai Mór, Rácz György, Botár Olivér stb.
    Nagybánya (Réti István, Boromisza Tibor, Harsányi Gy. Lajos) kutatás kapcsán levelezőpartnerei: Hegedűs László, Vayer Lajos, Tóth András, Pirk János, Scheip Károly, Kozaróczy Gyuláné, Boromisza Tiborné, Roul Sorban, Bernáth Mária, Majoros Valéria stb.
    Levelezés Hajós Gézával, valamint vegyes levelezés: Platthy Györggyel, Vayer Lajossal, Barcsay Jenővel, Lossonczy Tamással, Aczél Györggyel, Kovalovszky Mártával, Pogány Ö. Gáborral, Aba-Novák Judittal, Romváry Ferenccel, Kampis Antallal, Hegyi Lóránddal, Remsey Jenővel, Gábor Eszterrel, Türk Péterrel, Végvári Lajossal, Bernáth Máriával, Aradi Nórával, Jakovits Józseffel, Bajkay Évával, Müller Miklóssal, Wehner Tiborral, Mendöl Zsuzsával, Pirk Jánosné Remsey Ágnessel, Bakos Katalinnal, stb.
    Mezei Ottó témái:
    Molnár Farkas (kéziratok, Molnár írásai, korrektúrák, szerződések kiadókkal, fénymásolatok, tervrajzok, épület fotók). Bauhaus (fénymásolatok, kéziratok, kötet-kézirat, fotóanyag). Szabadiskolák, Népművelési Intézet, Gödöllői művésztelep, Szablya Frischauf iskola, KÉVE, Iparművészeti Iskola (levelek, kutatási tervek, beszélgetések, interjúk, jegyzetek, folyóirat tanulmányai, anyaggyűjtés, összefoglaló anyagok, kéziratok, néhol nyomtatott anyag is). Aba-Novák Vilmos (anyaggyűjtés, tanulmány fénymásolatok, interjúk, jegyzetek). Gallé Tibor (beszélgetés, fotók, levelek, aprónyomtatványok, meghívók). Festőiskolák, szabadiskolák vezetői (Koffán Károly, Örkényi Strasser István, Pap Gyula, interjúk, jegyzőkönyvek, fotók, anyaggyűjtés, levelek). Vegyes kutatások, anyaggyűjtés 1920-ig, 1920-tól 1945-ig. Kiállítások 1920 és 1944 között (kézirat). Gödöllő (Remsey Jenő, Frey Erzsébet, Feit Magda életutak, beszélgetések, anyaggyűjtés). Nagybánya, Hollósy Simon (tanulmányok, egyéb anyagok, iratok fénymásolatai, művészek életrajzai, kéziratok, levelek, kiadói szerződések, fotók). Bortnyik Sándor anyag. Dési Huber István, Nemes Lampérth József (kéziratok, anyaggyűjtés, fotók, levelek, kutatás). Kállai Ernő (írásai, Mezei kéziratai, levelek, fotók, jegyzetek). MTA kézikönyv (kéziratok, levelek, Mezei írásai). Kosztka Tivadar (kéziratok, levelek, látogatás-beszélgetés, kutatás, lektori jelentések). Jaschik Álmos (kéziratok, beszélgetés Benedek Katalinnal, kutatás a Jaschik-iskoláról, Jaschik írásai, fotói). Bor Pál (kéziratok, fotók, Bor Pál írásai fénymásolatban, mezei könyve erről). Szürenon (iratok, fotók, vegyes anyag, kéziratok). Boromisza Tibor (kutatás, sajtóanyag, levelek, Boromisza írásai, munkássága). Lossonczy Tamás (kéziratok, fotók, levelek, Lossonczy írásai, kutatás, interjú).
    Továbbá vegyes anyag művészekről: Papp Oszkár, Laborcz Flóra, Illés Árpád, Tichy Gyula, Csáji Attila, Bereznay Péter.
    Kéziratok: Hamvas Béla, Galimberti Sándor, Dénes Valéria, szürrealizmus, Mester István, Mácsai István, „Új művészetért” kiállítás, Veress Pál, Orosz Gellért, Kovásznai György, Ádám Judit, No1 csoport, Vízivárosi Galéria, Csáji Attila, Schéner Mihály, médiumrajzok, Vén Zoltán, Henri Focillon.
    Paál László Társaság iratai. Szinyei Merse Pál társaság iratai. Magyar Nemzeti Galéria Műhely Sorozatának kiállításai. Galántai György – Artpool iratai. Molnár Farkas és Walter Gropius leveleinek másolatai. Művészettörténeti jegyzetek. Balatonboglári Kápolna iratok.
    Egyéb, vegyes tematikájú kéziratok, kutatás, meghívók kiállításokra, programfüzetek, fotók, beszélgetések, különlenyomatok, kiterjedt levelezés művészekkel, intézményekkel, magánszemélyekkel.
    Kiállítás meghívók 1948-tól 2004-ig. Meghívók Mezei Ottó által rendezett kiállításokra: Szín, forma struktúra, 1980; A. Tóth Sándor, 2001; Körmendi Galéria kiállító művészei, 1998; Anyag és forma a képzőművészetben, 1971; Új Művészetért, 1983.
    Meghívók Mezei Ottó által megnyitott kiállításokra, könyvbemutatókra, tárlatokra, előadásokra.
  • Feldolgozó
    Tóth Elek, Rózsavölgyi Andrea